Mivel nem akarok új blogot indítani, így itt a Food50-en fogom a receptjeimet leírni.
Tehát a mai egy reggeli lenne.
Reggeli tojásos újhagymás szendvics
Hozzávalók:
- Barna magos kenyér
- Két tojás
- Sonka (én medvehgymás sonkát vettem)
- Vaj
- Só
- Bors
- Újhagyma
- Paradicsom
- Sajt (Camambert)
Betesszük a kenyeret a pirítóba, de csak annyi időre, hogy egy picit piruljon meg. Belül még puha legyen. Ha készen van, megvajazzuk. Közben már a tojással is foglalkozhatunk, amit egyszerűen borssal, sóval megfűszerezünk és megsütünk. A tojásokat próbáljuk meg lepényként sütni, hiszen szendvicsbe fog kerülni. Ha ezzel megvagyunk, vágjuk fel a paradicsomot karikákra. Az újhagymát vágjuk kis darabokra. Helyezzük a sonkát a barna kenyérre, majd helyezhetjük is rá a tojást is, erre reszeljük a sajtot, hogy elolvadjon. Majd következik az újhagyma, és a paradicsom.
Nagyon egyszerű, ízletes reggeli.
Jó étvágyat!